Félrevezető tesztek ellen
2009. szeptember 10. 14:45
A VirusBustermeghívására Budapesten ültek össze az AMTSO-ba (Anti-Malware TestingStandards Organization) delegált szakemberek. A tanácskozás talánlegfontosabb eredménye az a bejelentés, miszerint a szervezet elemeznikívánja a különböző helyeken megjelenő vírusirtó teszteket.
A munka során alkalmazott módszertanokat egybevetik az AMTSO tesztelési szabványaival, és az értékelést közzéteszik. A kezdeményezés fő célja, hogy a fogyasztók világos képet kapjanak arról: mennyire pontos és megbízható egy-egy teszt. A tagok azt remélik, hogy ennek hatására világszerte javul majd a vírusirtók tesztelésének minősége.
A szakemberek arra törekszenek majd, hogy tartalmas, pontos és mindenekelőtt a fogyasztók számára hasznos tesztek kerüljenek a nyilvánosság elé. Most számos rosszul felépített, sőt félrevezető teszt jelenik meg. Úgy, ahogy az antivírus cégek küzdenek a hamis vírusirtó programok ellen, úgy szeretnék kiszorítani a piacról a hamis teszteket és termékbemutatókat. A tesztelemzés folyamatát lefektető dokumentum mellett két másik anyagot is elfogadtak a budapesti találkozón. Az egyik a kártevőminták validálására, a másik a napjainkban mind népszerűbbé váló felhő technológiájú biztonsági megoldások tesztelésére vonatkozóan fogalmaz meg ajánlásokat. Sokat hallani ma a felhőalapú biztonságról. Ez a technológia nagy hatással lehet az IT-biztonsági ágazatra és végső soron a felhasználókra is. Felhőben tesztelni egy antivírus megoldást fontos paradigmaváltást jelent a hagyományos tesztelési módszerekhez képest. A szakemberek megegyeznek abban, hogy soha ilyen mértékű nemzetközi összefogás nem volt még az iparágban.
A most megfogalmazott irányelvek ismét igazolják, hogy ez a szervezet valóban mélyreható, pozitív változást hozhat az IT-biztonság területén.Az AMTSO-t tavaly januárban hozta létre közel kéttucatnyi neves informatikai biztonsági cég és független tesztközpont azzal a céllal, hogy világszerte egységes, szigorú irányelvekre alapozzák az antivírus szoftverek tesztelését. A VirusBuster mellett az alapító tagok között volt az AVG, az Avira, a Bit9, a BitDefender, a Dr. Web, az Eset, az F-Secure, a G Data, a Hispasec, az IBM, a Kaspersky, a McAfee, a Microsoft, a Norman, a Panda, a PC Tools, a Sana, a Secure Computing, a Sophos, a Symantec és a Trend Micro.
(Forrás: Computerworld)